Fogva tart

Fogva tart a két szemed, bár meg sem születtél,

fogva tart, mint száz gyönyör, ha izzok tüzednél.

Messzi múltból tündökölsz, hol én sem éltem még,

te is csak egy álom vagy, édes szellemkép.

Semmi ködén követtél, hozzám köt hited;

jöhet nyár, vagy hideg tél itt dobog szíved.

Oly őszinte két szemed, tán igaz lett mégis,

szerelem szült angyal vagy, nem csak poézis.

Táncba viszel kéjesen, szállva, mint madár,

irigy szemek vágya közt a végtelenbe már.

Vakon bízom rád magam, együtt lélegzünk,

ha sors tépi szárnyunkat, ölel két kezünk.

Iránytűm lett szép szemed, röpül kis hajóm,

ádáz vihar verdesi, álmom és valóm.

Bejárjuk a végtelent, poklot is talán,

belesünk majd  szemtelen’, mennynek ablakán.

Nem maradunk ott mégsem, több kell már nekünk,

testet öltött álmunk lesz, majd a végzetünk.