Fogva tart

Fogva tart

 

Fogva tart a két szemed,

bár meg sem születtél,

fogva tart, mint száz gyönyör,

ha izzok tüzednél.

Messzi múltból tündökölsz,

hol én sem éltem még,

te is csak egy álom vagy,

édes szellemkép.

Semmi ködén követtél,

hozzám köt hited;

jöhet nyár, vagy hideg tél

itt dobog szíved.

 

Oly őszinte két szemed,

tán igaz lett mégis,

hogy testet öltött angyal vagy,

nem csak poézis.

Táncba viszel kéjesen,

szállva mint madár,

irigy szemek vágya közt

a végtelenbe már.

Vakon bízom rád magam,

együtt lélegzünk,

ha sors tépi a szárnyunkat,

ölel két kezünk.

 

 

Iránytűm lett szép szemed,

röpül kis hajóm,

ádáz vihar verdesi

álmom és valóm.

Bejárjuk a végtelent,

a poklot is talán,

belesünk majd  szemtelen’,

mennynek ablakán.

Nem maradunk ott mégsem,

több kell már nekünk,

testet öltött álmunk lesz

majd a végzetünk.