Kovács Károly

Az óceán haramiái

 

Bosszú és irigység házasságra lépett,

esküdött, átkozott, Mandzsúria égett.

Olajért kutatott, a hatalmi mámor,

gyilkolt a veszettség közelben és távol.

 

Japán császárnak, az isteni vezérnek,

gyilokja bombája, ereje temérdek.

Várták az időt, mikor lesz alkalom,

hogy Hawaii szigetét rázza a borzalom.

 

Ezer szem vizslatta Pearl Harbor életét,

hajóknak, ágyúknak s repülők tételét.

Mesterkém jelére indult az armada,

Óceániának megveszett farkasa.

 

Lelkes este volt, majd az éjjel is vidám,

zengett a zene, a dobok és a gitár.

Senki nem sejtette, katona, sem polgár,

tűzbe vész itt minden, büszkeség és dollár.

 

Ezer vész közelgett, az éj leple alatt

hadihajók torpedóval, s nagy égi had.

Százával repülők bombákkal terhelve,

mikor és hol ölnek, ki volt az tervelve.

 

Repteret tépték, mint sasok a verebet,

lángokba borítva hangárt és gépeket.

Sorjáztak a vadak, hullottak a bombák,

a büszke ezredet romhalmazra dobták.

 

Újabb száz vészmadár körözött féktelen,

lett a kikötőben végtelen félelem.

Torpedók siklottak, vas hullott az égből,

Merültek a hajók, ellenség tüzétől.

 

Büszke armadának elsüllyedt álma ott,

siratta hadát az Egyesült Államok.

Oda a sok hajó, több ezer ember

oda a sok vitéz, elvéreztek menten.

 

Tették ezt mámorral, hadüzenet nélkül,

nem is sejtették, hogy saját sírjuk mélyül.

Pearl Harbornál ásták, Hirosima sírját,

Japán nagy fájdalmát azóta is sírják.