A vasorrú

 

Kovács Károly

 

Vasorrú

 

Híres lett városunk, nagy dolog történt ott,

furcsamód esett meg az a titkos légyott,

mert lesántult máma a vasorrú bába,

kétszázhúsz volt csapott reggel az orrába.

 

Szépen indult napja, vígan igazgatta

reggel még az orrát, végre ne izgassa

az a fránya pirszing, mit a fura divat

miatt minden reggel utálattal kirak.

 

Repdesett, ujjongott, romlott agyacskája,

seprű a jobbjában, baljában macskája.

Vőlegénye várta, az a Luci Feri,

ki forgószelekben, a pedált tekeri.

 

 Az udvarra lépve dühe lobbant nagyra,

 villanydróton trilláz cinkék énekkarja.

Utálja e népet, fecskenéppel egybe,

mert zajongnak fülébe, reggel délbe este.

 

Az a sok villanydrót kotta volt az égen, 

hangjegyekként ültek, mint a dal, akképpen,

 cinke, fecske, rigó, és még mennyi madár,

egymást tanítgatták, mint egy énektanár

 

Megszédült a némber, szeme kerekedett,

sikolyától ablak összerepedezett,

hiába nyávogott vinnyogva macskája,

zengett  a drótokon madarak trillája.

 

Seprőjének nyelét szorosan ölelte,

szemét a drótokra igencsak szögezte,

dühének nyilait látásával lőné,

s a világot földdel tenné egyenlővé.

 

Lába közé kapta, kopottas járművét,

röppent, hogy kiélje csúfondáros tervét:

egyesével fojtsa beléjük a lelket,

 s kiterítve lássa mindet egymás mellett.

 

Suhant is villámként drótok közt cikázva,

bár a kis sereg ezt még jobban csinálta.

Cinke csivit innen, fecske fecseg onnan,

seregély utánoz hangot valahonnan.

 

Dühe a némbernek elvette az eszét,

káromolt, sikongott, lengette a kezét.

Cikázott drótok közt, hangjegyeket űzve,

nem is érzékelte, mint rohan a tűzbe.

 

Kicsi fecske épp ott tanulgatott szállni,

és az apró vagány nem tudta megállni,

hogy piciny szárnyával csipiszt ne mutasson,

ettől a sok madár,  vasorron mulasson.

 

Fordult is a bába a fecske nyomába,

hogy gyilkoljon újra, ahogy az szokása,

ám  a langy melegnek billentette szele,

 rút orrán a pirszing drótba akadt bele.

 

Villám lobbant ettől, elolvadt a vasorr,

átkát üvöltötte: pokol vigyen akkor.

Gyere értük drágám, édes Luci Feri,

te legyél, ki mindet mostan agyon veri.

 

Ott termett az ördög, haverjával nyomban,

belőlük a jókedv azonnal kirobban.

Nevettek a bábán, hisz az orra helyén,

arcának közepén, csipiszt hordott szegény.

 

Szepegve botorkált vőlegénye után,

tegyen rendet arcán, ne nézzen ily bután.

Pokol tornácán ül, várja orrocskáját,

hogy a Luci Feri megműtse hibáját.